ÍZELÍTŐ -

ÍZELÍTŐ A KÖNYVBŐL


TARTALOMJEGYZÉK

BEVEZETÉS……….5
1. Történelem: Honnan származik az élmény-pedagógia?……………16
2. Kurt Hahn: Hogyan válik az élményterápia pedagógiává?……….25
3. A nevelés újrafelfedezése: Mit adott az élménypedagógia?…….31
4. Tanulási modellek: Teher vagy öröm a tanulás? ……………………….. 38
5. Gyakorlattól a kutatásig: Hogyan hat az élménypedagógia?…..52
6. Metafórikus tanulás: Királyi út vagy zsákutca?………………………….. 69
7. Élménypedagógiai aktivitások: mit és hogyan?………………………… 89

 


 

 

TÖRTÉNELEM:

Honnan származik az élménypedagógia?

 

 

Ebben a fejezetben néhány élménypedagógiával kapcsolatos fogalom tisztázására kerül sor, valamint sorra vesszük az élménypedagógia úttörőinek és vezető elméinek fontosabb gondolatait és elméleteit.

Torsten Fischer és Jörg Ziegenspeck a „Handbuch Erlebnispedagogik” (Az élménypedagógia kézikönyve) (2000) című könyvükben meggyőző módon foglalják össze az élménypedagógia eszmetörténetét. Aki tehát az élménypedagógia kialakulásának mélyebb történeti rétegeire is kíváncsi, olvassa el az említett művet is. (v.ö. : Michl/ Schödlbauer 1999). Már a felvilágosodás időszaka előtt elkezdett kialakulni két nagy tudományelméleti megközelítésmód. Az empírikus, induktív módszer a megfigyelésre, kísérletezésre és tapasztalásra épített, melyekből általános törvényszerűségekre következtethetünk (Francis Bacon, 1561-1626). A deduktív, teoretikus megközelítés az elméletből kiindulva halad a gyakorlat felé (René Descartes, 1696-1650). A filozófus John Locke (1632-1704), az empirikus gondolkodás egyik élharcosa, így ír a „Gondolatok a nevelésről” című művében: „Továbbá minden ember, különösen a gyerekek egészsége szempontjából fontos, hogy sokat tartózkodjanak a friss levegőn és keveset a tűz mellett, még télen is. (…) mert annyival erősebbek és egészségesebbek lesznek, minél többet vannak szabad levegőn…” (Locke 2007, 14f.) Valahol itt találhatóak tehát az élményorientált tanulás gyökerei.

 

FONTOS FOGALMAK

 

 

Pedagógia: A pedagógia görög kifejezés, mely a pais (fiú, gyermek) és az agogos (kísérő, vezető) szavak összetételéből keletkezett. Az ókori Athénban a rabszolgák kísérték iskolába a fiúkat. Érdekes módon Nyugat-Európában ez a kísérésre, illetve az iskolába vezető útra vonatkozó fogalom már mint a nevelésre, és nem az iskolára vonatkozó kifejezés épült be a köztudatba. Már maga a fogalom elárul egyet s mást a pedagógia karakteréről: benne foglaltatik a közös séta, az úton levés, a kísérés, a hallgatás és a beszélgetés, a vezetés és a védelem – tehát sok minden, ami az élménypedagógiával is összeköthető.

Peripatos: Görög szó az árkádokra. Ezen a néven működött Arisztotelész filozófiai iskolája, mert a tanítás az árkádok alatt folyt. A séta és a filozofálás összetartoznak, ahogyan azt Raffaello meggyőzően ábrázolja „Az athéni iskola” című festményén is.

Kairos: A görög mitológiában a jó lehetőségek istene. Ezen kívül az „istenek által ajándékozott pillanatokat” is érthetjük e kifejezés alatt. A pedagógiában sok ilyen pillanatot élünk meg. Mindanynyian tapasztaljuk, hogy sokszor szinte hiábavalóan és sikerek nélkül fáradozik az ember a gyermekek és fiatalok megváltoztatásán, aztán egy nap eljön a fordulópont egy hirtelen magatartásváltozás formájában – mint egy isteni ajándék.

PÉLDA – Két nevelőotthoni nevelő hátizsákos- hálózsákos túrára indul a csoportjukkal Svédországban, hat hetet szeretnének a svéd vadonban eltölteni. A fiataloknak azonban nem sok kedvük van a programhoz, ketten teljesen vissza is húzódnak és minden nevelőkkel való kontaktust visszautasítanak. Hallgatagok, dacosak és semmiképpen sem szeretnének ezekkel az őrült pedagógusokkal beszélni. Öt nap elteltével a két fiatal bekiabál a nevelők sátrába: „Keljetek fel, főztünk nektek kávét!” – Ez kairos, egy olyan fontos pillanat, amelyet pedagógusként elvesztegethetünk vagy felhasználhatunk. Ha ebben az esetben a nevelők csak annyit mondanak, „Nem, még álmosak vagyunk”, akkor elszalasztják a kapcsolatépítés egy remek lehetőségét. De ha elfogadják az ajánlatot, akkor leomolhat a fal, amit a fiatalok maguk köré építettek.

Megfelelő vagy kedvező pillanatokról csak akkor beszélhetünk, ha a pedagógusok felismerik és kihasználják ezeket az adódó alkalmakat. Jogosan feltételezhetjük, hogy a természeti környezetben zajló cselekvésorientált tanulás esetében többször fordulnak elő ilyen pillanatok, mint egyéb helyzetekben.

 


 

Viktor Frankl, aki túlélte a koncentrációs tábort, és aki a 80. születésnapja után is négyes nehézségű utakon mászott hegyet, tudja, hogy miről beszél.

Kutatások is bizonyítják a természeti környezet terápiás és pedagógiai hatását. A kórházi páciensek gyorsabban gyógyulnak, ha a szoba ablaka zöld területre néz. Feltöltődünk az erdőkben és réteken tett kirándulások során, új energiát merítünk a sítúrákból, a hegymászásból és a biciklitúrákból. Tudjuk, hogy a gyaloglás, a séta, a hegyi túrák és a kirándulások mindenkinek jót tesznek. Mindez felüdülés a testnek, léleknek és szellemnek. Világraszóló kérdésekre ugyanúgy találtak már választ sétálás közben, mint megoldást súlyos személyes problémákra. A „The Mountains Speak for Themselves” azt jelenti tehát, hogy a sétálás, a mozgás automatikusan beindítja a pedagógiai vagy terápiás hatásokat, illetve pozitívan befolyásolja a már elindult folyamatokat.

 

MEGJEGYZÉS: Az élménypedagógiai ősmodell, a „The Mountains Speak for Themselves” lemond a reflexióról, és a természetben szerzett élmények meghatározó hatására támaszkodik.

 

A fentiekben részletezett modellt természetesen nagyon hamar érte kritika: senki sem foglalkozik ennél a koncepciónál a pedagógiai hatással, senki sem akarja feldolgozni az élmények eredményét, mindennek csak hatnia kell, úgyszólván automatikusan, és senki sem foglalkozik a tanulás sikerességének mérésével. A modell alapja is túl általános, a véletlenre épül, nem tesz különbségeket célcsoportok és tanulási célok mentén.

 

AKCIÓ ÉS REFLEXIÓ, AVAGY OUTWARD BOUND PLUS

 

Hogyan lesz az élményből tapasztalat? Visszaemlékezés és reflexió, valamint elmesélés és megbeszélés által – ezt a választ adja az Outward Bound plus erre a kérdésre. Csak annak sikerülhet a tanultakat a szakmai és/vagy privát mindennapokba átvinni, aki az élményt tapasztalattá dolgozza fel, ami végül felismeréssé érik (lásd még az 5. fejezetben). A szociálpedagógusok és trénerek feladata az akció után a reflexiós helyzet megteremtése.
Mivel ez már régóta bevett gyakorlat az Outward Bound köreiben, ezt a modellt „Outward Bound plus”-nak nevezik. A szaktestnevelési képzettségen felül az élménypedagógusnak pedagógiai jártassággal is rendelkeznie kell tehát. Ez a modell természetesen sokféle módszert alkalmaz a kreatív művészi területről, a felnőttképzés, beszélgetésvezetés, festésterápia és land art területeiről. A munka célorientálttá válik, és így egyben hatékonyabbá is. A módszerek, programtervek és természeti sportok kiválaszthatóak úgy, hogy bizonyos kívánt tanulási tartalmak nagyobb valószínűséggel jelenjenek meg. A tréner ezáltal egyre inkább megfigyelő szerepbe kerül, aki a csoportfolyamatokat, határtapasztalatokat, egyéni magatartásmódokat és a nehéz szituációkban alkalmazott megoldási stratégiákat megfigyeli és beépíti a reflexióba. Az aktivitást vezető sportszakértők (hegyi vezető, vízitúra vezető, vitorlázó) valamint az értékelést és a reflexiót vezető szociálpedagógusok különválasztása így okafogyottá válik.